ÁR
Tekintettel arra, hogy a LEAF már 10 éve a piacon van, az árak – a fejlesztési költségek megtérülésével – csökkentek a 2020-as árakhoz képest (változatlan
euróárfolyammal számolva). Elérhető már egy Visia felszereltség is, és így az autó állami támogatással 7.990.000 Ft-ért elvihető. Ebben az árban már
nagyon sok felszereltség megtalálható, minden ami az 5 csillagos törésteszthez kell (például vészfékasszisztens vagy közúti jelzések felismerése), ugyanakkor a népszerű e-Pedal is, ami egypedálos vezetést biztosít, akár az esetek 95%-ában, vagy a telefonról vezérelhető hűtés/fűtés, töltés és nem utolsó sorban az intelligens kulcs (i-Key) is.

Érdekesség, hogy most megéri feljebb lépni a felszereltségi szintek között, ugyanis a Nissan egyre nagyobb kedvezményt ad a magasabb felszereltségű változatokra. Ennek köszönhetően a Tekna felszereltségi szint is belefér a 12.000.000 Ft-os támogatási értékhatárba.

 

FELSZERELTSÉG
Az Acenta változat, amely 8.490.000 Ft-ért vihető el az állami támogatás levonása után, nagyon jól felszerelt, és olyan extrákat tartalmaz, amit az azonos méretosztályban lévő versenytársak sok esetben nem mondhatnak el magukról. Ilyen például a hőszivattyús fűtés (amely téli időszakban nagyon hasznos tud lenni), a 8” navigáció Apple Carplay és Android Autó funkciók, a tolatókamera, vagy az adaptív tempomat. Ezek mellé 95.000 Ft-ért választhatunk Téli csomagot is, ami tartalmazza az első és a hátsó ülésfűtést, valamint a fűtött bőr kormánykereket.

 

MÉRET
A LEAF elengedő helyet biztosít a családok számára. Nemcsak a fejtér és a lábtér elegendő akár öt felnőtt számára, hanem a csomagtér is nagynak mondható a kalaptartóig pakolható 400 literes méretével.

 

MEGBÍZHATÓSÁG
A LEAF volt az első sorozatgyártású családi méretű elektromos autó, így 2010 óta már több mint 10 évet tudhat maga mögött. Ezalatt az időszak alatt folyamatosan fejlesztette a cég a modellt (jelenleg a 4. generációs akkucsomaggal érhető el). Saját fejlesztésű akkumulátorral érkezik, és az eltelt idő azt igazolta, hogy nagyon alacsony a meghibásodási arány. „A Nissan belső statisztikái alapján nem érte meg a márkakereskedéseknek beruházni az akkumulátor javító műhelyekbe, ugyanis ezek a szerelő szobák sok esetben csak porosodnak, és kihasználatlanul állank. Fontos még azt is megjegyezni, hogy sok olyan 5-7-9 éves LEAF fut a magyar és külföldi utakon, amelyek közel karbantartás mentesek” – mondta Reizer Levente a Nissan PR managere. „Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a magyar utakon a leggyakoribb elektromos autó a Nissan LEAF, és ezúton is köszönjük minden vásárlónak, aki a LEAF-et vagy az e-NV200-at választotta.” – tette hozzá Levente.

 

ÜGYFÉLELÉGEDETTSÉG
A New Car Buyer Survey, egy prominens nemzetközi autóipari piackutató cég, több éven keresztül végzett felmérést LEAF tulajdonosok körében, azt vizsgálva, hogy mennyire elégedettek az autójukkal. A válaszadók egy 10-es skálán dönthettek az elégedettségről és majd minden évben a kutatásban résztvevők 92%-a a 10-es és a 9-es (tökéletesen vagy majdnem tökéletesen elégedett) válaszokat jelölték meg.

 

TÖLTÉS
A töltés szempontjából is van néhány olyan tény, ami objektíven nézve is előnyössé teszi a LEAF-et. A Nissan és a MOL együttműködésének köszönhetően, a MOL autópályás villámtöltő hálózatán jelenleg 15% kedvezményben részesülnek a Nissan LEAF és e-NV200 tulajdonosok. Egy másik, kicsit szokatlanabb előny az, hogy mivel nagyon kevés olyan elektromos autó van az utakon, ami a CHAdeMO villámtöltési szabványt használja, ezért a LEAF tulajdonosoknak jó eséllyel nem kell várakozniuk a villámtöltőknél (amennyiben az adott villámtöltő tud egyszerre két autót is tölteni, ilyen például a MOL, illetve az E.ON-os nemzetközi NEXT-E töltőhálózat) – amelyek kevésbé foglaltak, mint a CCS Combo szabvánnyal szerelt töltők.
A LEAF nagyobb akkumulátoros változata nemcsak, hogy többet tud menni, illetve jobban gyorsul, de a villámtöltést is gyorsabban végzi (kb. 70 kW-tal).