• A Nissan mindig is büszke volt jövőorientált gondolkodásmódjára
  • Interjú a Nissan fiatal, lelkes kutatóival
  • Moe Mekata felel az ideális fémpor 3D nyomtatás kialakításáért, melynek számos előnye lesz az autógyártásban
  • Hiroki Kawakami és Kazuhiro Yoshino a következő generációs, szilárdtest elektromosautó akkumulátorokon dolgoznak
  • A Nissan nemzetközi szinten is bevon fiatal kutatókat a fejlesztési folyamatokba

JAPÁN - A Nissan mindig is büszke volt jövőorientált gondolkodásmódjára. Jövőbelátó hozzáállásuk középpontjában a dolgozóik kíváncsisága áll, kifejezetten az olyan kutatóké, akik szerepelnek ebben a történetben is. Ezek az éleseszű fiatalok nap mint nap kihívások elé állítják magukat miközben az álmaikat kergetik és problémákat oldanak meg. A ‘Merd azt tenni, amit mások nem’ Nissan alapelv mentén, fiatal Nissan kutatók komplex problémák megoldásainak a keresésében feszegetik saját határaikat. Bázisuk a Nissan Kutató Központ, ahol élvonalbeli technológiákon dolgoznak a holnap járművei számára.

A Nissan Kutató Központ

A Nissan Kutató Központ Kanagawában, két telken található. A régebbi épület 1958-ban épült, mely mutatja, hogy a Nissan milyen régóta fektet a kutatás-fejlesztésbe. Sok Nissan technológiai fejlesztés itt kezdődik, ahol olyan megoldásokat dolgoznak ki, melyek a jövő évtizedben már elengedhetetlenek lesznek. A kutatásban résztvevők legfontosabb célkitűzése, hogy a fejlett technológiák kifejlesztése gyakorlati alkalmazhatóságot eredményezzen a Nissannál. Ez magában foglalja a trendek felismerését és a jövőbeli szükségletek feltérképezését is.