Célul tűztük ki, hogy Japánban 1995-höz képest 2015-re felére csökkentjük a halálos, illetve súlyos sérülésekkel járó balesetek számát. Úgy gondoljuk, hogy képesek vagyunk elérni ezt az ambiciózus célt. A Nissannál "gyakorlatilag nullára kívánjuk csökkenteni a halálos, illetve súlyos sérülésekkel járó balesetek számát" azáltal, hogy a jövőben a biztonságot jobban szem előtt tartó autós társadalmat alakítunk ki.
1. Járműveink tervezésekor az Önnek és utasainak nagyobb védelmet nyújtó Biztonsági Pajzs módszerét alkalmazzuk. Az első, "360°-os rálátást" biztosító képernyőktől kezdve az elkerülhetetlen baleseteknél védelmet nyújtó SRS függönylégzsák-rendszerig, olyan innovatív biztonsági védőfelszereléseket alkotunk, melyek segítenek Önnek a kockázatok megelőzésében, illetve hatékony védelmet nyújtanak a kockázatok ellen.
2. Egy autó sem biztonságos, ha vezetője felelőtlen. Ezért indítottuk Alkoholmentes Vezetés elnevezésű kezdeményezésünket. A figyelemfelhívó kampányokkal párhuzamosan járműveinkben olyan interaktív technológiákat fejlesztünk ki, melyek segítik Önt a biztonságos vezetésben.
3. Hogy biztosak legyünk járműveink biztonságában, fejlett technológiájú Ütközés Laboratóriumunkban élethű körülmények között tesszük próbára autóinkat.
A kiegészítő védelmet jelentő Biztonsági Pajzs 2005 óta a körülményektől függően, a szokásos vezetéstől a baleset utánig, hozza működésbe a biztonsági felszereléseket, és nyújt folyamatos védelmet veszélyes körülmények között.
Tekintse meg az Ön érdekében
Mindegy, hogy Önnek mi a véleménye, az ivás és a vezetés együtt halálos kombináció. Higgye el, ha lelökhetnénk az ittas vezetőket az útról, bele egy hideg vízzel teli marhaitatóba, meg is tennénk. Addig is tájékoztató kampányokkal, a vezetők oktatásával és új technológiák kifejlesztésével próbálunk meg folyamatosan gátat szabni a jelenségnek.
Időnként mindenkinek jólesik felhajtani egy pohárral. Ilyenkor azonban a legnagyobb ostobaság, ha valaki beül az autójába és vezet. Sajnos, előfordul. Ezért kifejlesztettünk egy számtalan kis berendezéssel ellátott koncepcióautót, amely képes mérni a vezető alkoholszintjét, állapotát, és szükség esetén leállítja az autót. Sőt, a navigációs rendszeren keresztül hang- és írott üzenetekkel figyelmezteti a vezetőt, hogy "ne igyon". A biztonsági övbe épített szerkezet pedig erősebben szorítja a felsőtestet, hogy visszahozza a vezetőt a valóságba.
Ne aggódjon, van fejhallgatónk. Látja, itt valósághű körülmények között idézzük elő a beleseteket. Többek között autók borulnak fel vagy ütköznek egymással ötfokos szögenként.
Itt minden rendelkezésre áll ahhoz, hogy megelőzzük a vezetés közben bekövetkező baleseteket.