Talán patetikusnak hangzik, de meggyőződésünk, hogy csak az emberek, a járművek és természet harmóniájának köszönhetően lehet fenntartani a mobilis társadalmat. Ennek megvalósítása érdekében indítottuk a Nissan 2010 Zöld Programot. Környezetvédelmi cselekvési tervünk három pilléren nyugszik:
A CO2 túlnyomó részét vezetés közben bocsátjuk ki, ezért a tiszta vezetés érdekében a jövő hibrid és elektromos autóinak kifejlesztésén dolgozunk. A jelenlegi autók gyártásánál pedig, az okos motorok fejlesztésével és a különböző vezetési módok támogatásával járműveink üzemanyag-fogyasztásának csökkentésére törekedünk.
Üzemeinkben szigorú szabványoknak megfelelően vezetjük el a használt vizet és a kémiai szennyvizet. Csökkentjük a kipufogógáz kibocsátást, illetve az illékony szerves anyagok jelelétét a járművek utasterében.
Természeti erőforrásaink nem tartanak örökké. Ezért csökkentjük folyamatosan a hulladék mennyiségét, illetve törekedünk a lehető legtöbb, az üzemeinkbe bekerülő és az autókból kibocsátott anyag újrafelhasználására és újrahasznosítására.
Azon felül, hogy ma mindezt megtesszük, a jövőben még többet kívánunk tenni.A Nissan Globális Környezetirányítási Rendszer (Nissan Global Environmental Management System) oldalon többet is megtudhat átfogó irányítási elveinkről.
Ez nemcsak egyszerű frázis. Azért vagyunk "őszinték", mert szembenézünk az ökológiai kihívásokkal és csökkentjük a környezeti terhelést. És azért vagyunk "öko-újítók", mert a minden termékünkre jellemző innovatív technológia révén hozzájárulunk a fenntartható mobilis társadalom kialakításához.
Kérje most Nissan Zöld Program brosúránkat!
Olvassa el a Nissan Program indításáról szóló sajtóközleményt!